A klóros fertőtlenítés tette lehetővé a vezetékes víz és a biztonságos közfürdőzés elterjedését a XX. század elején. Sokáig nem volt vetélytársa a gáz halmazállapotú (klórgáz) vagy folyékony (nátrium-hipoklorit, hypo) szernek. Még ma is a piac döntő részét uralja ez a két termék. Melléje csatlakoztak az ötvenes években felfedezett izocianurátok, amelyek szilárd halmazállapotban 50–90 % aktív klórtartalommal meghódították a magánmedencék piacát.

Az utóbbi 20 évben egyre többet foglalkoznak a klór és melléktermékei (klóraminok, trihalometánok) egészségre káros hatásaival, elsősorban bizonyított rákkeltő hatásukkal. Nagyon fontos, hogy a klóros fertőtlenítést alkalmazva betartsuk a adagolási előírásokat és elkerüljük a kötött klór koncentráció megemelkedését, ami csökkenti a káros melléktermékek veszélyét.

Az izocianurát használat esetén fontos a rendszeres pótvíz-utánpótlás, hogy megakadályozzuk a víz elsavasodását. A veszélyeket elkerülve a klóros fertőtlenítés a legolcsóbb és alapesetben hatásos fertőtlenítést biztosító eljárás.